Voting

Magamról

-->
Civilként közel húsz éve foglalkozom környezetvédelemmel. Ez indított arra, hogy megtaláljam, hogy mi az, ami segít abban, hogy ez a fajta gondolkodás minél szélesebb réteghez jusson el, és főleg minél több gyerekhez. Az alkotótevékenységen keresztül sikerült olyan emberekben is felkelteni az érdeklődést, akik egyébként a hétköznapokban nem figyelnek oda arra, hogy minden lépésükkel hatással vannak a környezetre pozitív, vagy negatív értelemben.

2001-ben megjelent az ÖKO-KÉP című kis könyvecském, mellyel egy időben kiállításom nyílt Budapesten, a Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Galériájában. Ekkor indult a vendégkönyvemben sokak által megfogalmazott kívánságnak megfelelően a ma már játszóházi tevékenységnek nevezett foglalkozás-sorozatom. Budapest után a kiállításommal együtt megfordultam az ország több városában. Elmondhatom, hogy nagy rácsodálkozás és siker jellemezte ezeket a megjelenéseket.

Szerencsére az iskolák is „felfedeztek”, volt olyan ökoiskola, ahol visszajáró vendég voltam.
Ezek után úgy gondoltam, hogy tovább kell lépnem, és több olyan technikát meg kell tanulnom, amely természetes anyagok felhasználásával hoz létre tárgyakat. Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy elvégzem a Hagyományok Házában a népi játszóház-vezető kurzust. Az iskola elméleti és gyakorlati képzésből állt, és évvégén záródolgozatot készítettünk. Én természetesen az érdeklődési körömnek megfelelő témát választottam. A dolgozatom címe: Hagyomány és környezettudatosság, mely dolgozat itt olvasható.

Jelenleg távol Budapesttől, Veszprém-megye legnyugatibb szélén élek egy közel száz lelkes faluban, egy száz éves parasztházban. Itt próbálom megvalósítani a hagyomány ötvözését az ökológiai gondolkodással. Kézművességgel, biogazdálkodással, gyógynövényekkel és ökoturizmussal szeretnék foglalkozni hosszú távon.

                                                              Molnár Mária
                                                         népi játszóház-vezető


Elérhetőség:
8344 Hetyefő, Kossuth u. 24.
Telefon: 87/457-189, 30-590-1597
E-mail: molnar.maria53@gmail.com